Egy gyógynövény a májduzzanat ellen

2015-06-23

Egy új tanulmány azt mutatja, hogy a máriatövis segít csökkenteni a máj duzzanatát és toxicitását, így megakadályozza a kóros sejtek növekedését és elszaporodását. A tanulmány azért fontos, mert rámutat arra, hogy a máriatövis segít a májbetegségek súlyosbodásának megelőzésében is, ráadásul elősegíti azt is, hogy a betegek jobban tolerálják a hagyományos gyógyszerek esetében előírt adagokat, különösen azért, mert a súlyos májbetegségben a duzzanat miatt gyakran a beteg csak kisebb mennyiségű gygyszert fogyaszthat. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a máriatövissel hatékonyan lehet kezelni a gyerekeknél fellépő abnormális sejtnövekedést is.

A máriatövis egyazon családba tartozik, mint a margaréták és már régóta tisztelik a holisztikus gyógyászatban mint a máj támogatója. A máriatövis magjai egy erőteljes antioxidánst tartalmaznak, a silymarint, amelyről úgy gondolják, hogy a legjelentősebb olyan vegyület, amely felelős a gyógynövény jótékony hatásaiért. Ez a gynegéd, ám mégis hatékony gyógynövény támogatja a májműködést és elősegíti az új májsejtek növekedését.

A vizsgálat során 50 gyermeket vontak be, akiket két csoportra bontottak – az egyik csoport máriatövis kapszulát kapott az orvosi kezelés alatt, a másik placebot. 56 nap után a placebo-kontrollált csoportban szignifikánsan alacsonyabb volt az aszpartát-aminotranszferáz mennyisége és észrevették, hogy kissé alacsonyabb volt a vér markerek száma is. Az AST enzim normálisan megtalálható a vörösvérsejtekben és a szövetekben, de számuk akkor nő meg, ha a szervek vagy szövetek támadás alatt vannak.

 

     

    Read more:
    Gyömbér rákellenes hatása

    A gyömbért gyakran használjuk fűszerként a konyhában. A természetes gyógymódokat választó gyógyítók gyakori szere a gyömbér. A modern tudomány is...

    Close