Herpesz kezelése gyógynövényekkel

2015-09-02
herpesz


A herpesz a bőr és a nyálkahártya, esetleg az idegrendszer herpesz vírus okozta akut megbetegedése.

Nevét már az ókorban is ismerték.  Görög szó az eredete, és csúszást jelent. Hippokratész nevezte így azt az állapotot, amely a bőr elváltozásainak útját jelentette. A római korban Tiberius császár a herpesz megjelenésekor megtiltotta a csókváltást nyilvános rendezvényeken. Shakespeare is már valószínűleg ismerte a vírust, Rómeó és Júlia művében ugyanis hólyagpestist emleget. A XVIII. században egy-két folyóiratban megjelentek a herpeszről szóló tanulmányok. Sok volt a találgatás akkoriban arról, hogy valójában mi is okozhatja a herpesz-vírus kialakulását, az egyik legelterjedtebb nézet a rovarcsípés volt. Az első könyv a témában Les Herpes Genitaux néven jelent meg 1886-ban. 1893-ban Vidal felismerte, hogy a vírus emberről emberre terjedhet. A vírus érdemi kutatása a XX. század elején kezdődött, a tudósok ekkor már képesek voltak azonosítani a herpesz különféle törzseit.

A herpeszt (vagy népiesen csömört) a herpesz szimplex vírus (HSV1) okozza, amely az első fertőzés után az idegsejtekbe vándorol. Ide már nem terjed ki az immunrendszerünk védekező hatása, ez okozza általában az ajkakon jelentkező kiütéseket és a szem szaruhártyájának fertőződését. Leggyakrabban a szájból vagy a környékéről származó váladékkal vihető át embertársainkra. A HSV2 okozza a genitális herpeszt, azaz a nemi szervek betegségét. Elsősorban a bőrelváltozásokkal való közvetlen érintkezéssel vihető át, leggyakrabban nemi kapcsolat útján fertőz. A vírus tehát közvetlen kontaktus során terjed, ezért megfelelő higiéniás óvintézkedésekkel és a biztonságos szex szabályainak betartásával elkerülhető a genitális herpesz kialakulása. A herpesszel fertőzöttek számára kerülendő az orális szex, így kiküszöbölhetjük annak lehetőségét, hogy partnerük nemi szervét a vírussal megfertőzhessük.

Mit kínál nekünk, hogy gyorsabban megszabaduljunk a herpesztől. A legtöbb, amit tehetünk, hogy folyamatosan karban tartjuk immunrendszerünket. A testi és a lelki problémák kölcsönhatásban élnek egymással. Próbálunk stresszmentes életet élni. Az étkezés is sokat javíthat a helyzetünkön, kerülnünk kell a magas arginin tartalmú élelmiszereket (mint például a mogyoró és csokoládé). Lúgos étrendet kell követni, mellyel elősegíthetjük a megfelelő PH értéket. A kiegyensúlyozott belső pH-érték pedig azt jelenti, hogy a belső szervek és a vér a leghatékonyabban dolgoznak. Érdemes sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztani. Sokkal jobban járunk, ha a mindenféle káros és kemény mellékhatásokkal járó gyógyszeres készítmények helyett újra aktiváljuk szervezetünk természetes védekező mechanizmusát.

Gyógynövények melyek segítenek a herpesz leküzdésében

Fokhagyma

A fokhagyma az egyik legjobb herpeszellenes természetes szer. A fokhagymát külsőleg és belsőleg is alkalmazhatjuk.

    Édesgyökér

    Az édesgyökér (Glycyrrhiza glabra) olyan antimikrobiális összetevőket tartlamaz, melyek segíthet a gyógyulásban és csökkentik a tüneteket. A magas glycyrrhizin-sav ténylegesen befolyásolja a herpes simplex vírus szaporodását, melyet klinikai kísérletek is igazoltak in vitro.

      Citromfű

      A citromfűben lévő rozmaringsav vírusellenes tulajdonságokkal ruházza fel ezt a gyógynövényt. A citromfű illóolaja olyan összetevőket tartalmaz, melyek bizonyítottan gátolják a herpesz vírus működését. Egy német vizsgálat szerint a rendszeresen citromfű olajat használók, herpeszben szenvedő emberek körében jóval ritkábban aktiválódott a vírus, ha meg is jelent, nem fejlődött ki.

        Varádics, varádicskóró, gilisztaűző varádics

        A varádicsot évszázadokon át használta a népi gyógyászat bélféregűzésre. Brit és spanyol tudósok pedig úgy gondolják, a növény orvosi szempontból is hasznos lehet, a herpesz kezelésére. A varádics, vagyis a Tanacetum vulgare virágos növény, mely Európa és Ázsia szárazföldi területein honos. A középkortól kezdve használták több betegségre is a láztól kezdve a reumáig, bár gyógyító erejében mindig sokan kételkedtek. a Greenwichi Egyetemről Dr. Solomon Habtemariam csoportjával karöltve térképezte fel a varádics hatóanyagait. A mechanisztikus alapú, herpeszvírus elleni aktivitást vizsgáló tanulmányukból kiderül, hogy a növény mely részei tartalmazzák a hatóanyagot. „Munkánk során kimutattuk, hogy az eredeti elképzeléstől eltérően nem a partenolid a varádics fő HSV-1 elleni hatóanyaga. Felfedeztük, hogy ebben a növényben van 3,5-DCQA és axillarin, melyek a herpeszellenes hatást kiváltják

          Olajfa

          Olajfa levél  – Olea europea. Az olajfa ágai bibliai idők óta a béke és a jólét jelképe, melynek levele rendkívül hasznos gyógynövény. A belőle készített teát lázcsillapítónak és enyhe nyugtatónak használják. Tartalmazza az oleuropein nevű hatóanyagot (keserű glikozidot). Számos orvosi tanulmány bizonyította csíraölő hatását. Hatásosnak találták vírusos, baktériumos és gombás fertőzésekben, valamint allergiában és krónikus fáradtság szindrómában.

            Zsálya

            Hatóanyagai gátolják a vírus szaporodását, sebek és belső gyulladásos folyamatok kezelésére szolgáló gyógynövény. A sima zsályát forrázzuk le, majd szűrjük át, és amikor kihűl az oldat, kezeljük vele a hólyagokat.

              Medvehagyma

              Kísérletek bizonyítják vírusgyilkos jellegét, a herpesz nagy ellensége. Még frissen szedjük le a kertben, reszeljük le, 2-3 hétig áztassuk, majd szűrjük át.

                 

                Grapefruitmag-csepp

                A citrusfajták tagja, a mag kivonatát 20-25 éve kezdték alkalmazni baktériumok, gombák, vírusok külső és belső kezelésére. Méregtelenít és támogatja az immunrendszert, a hólyagok ecsetelése sokat segíthet a vírusölésben.

                 

                Bíbor kasvirág / Echinacea

                A bíbor kasvirágnak vírusellenes tulajdonságáról híres.  A herpesz kialakulásakor kell egy kávéskanál bíbor kasvirág (Echinacea purpurea) tinktúrát bevenni, majd ezután 2 óránként 10-10 cseppet. A herpesz ettől visszahúzódik, és nem alakulnak ki a fájdalmas hólyagok sem. A vírusölő bíbor kasvirág tinktúrát külsőleg is alkalmazzuk: a herpeszes testrészt óránként ecseteljük be.

                 

                Pau D’Arco

                Itthon kevésbé ismert, dél-amerikai örökzöld fa. Tradicionális gyógynövény, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatású. Pau D’ Arco – Dél-Amerika trópusi éghajlatú esőerdeiben honos óriásfa. Tradicionális dél-amerikai gyógynövény. Az esőerdei indiánok ősidők óta használják, amire írásos bizonyítékok is vannak. Gyógyhatását igazoló utalásokat találunk az inkák idejéből is. Tulajdonságai: immunstimuláló, baktériumellenes, gombaölő, parazitaellenes, vírusellenes, antioxidáns, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, reumaellenes, antimutagén (génmutációt előidéző anyag vagy behatás ellenes), leukémia ellenes (elfajult sejteket elpusztító), hashajtó hatás. Mindezt számos klinikai vizsgálat igazolta.

                Főbb összetevői: C-vitamin, béta-karotin, B1-vitamin, B2-vitamin, B3-vitamin, cink, kalcium, kobalt, króm, foszfor, magnézium, mangán, kálium, nátrium, szelén, szilícium, vas, antrakinon, fehérje, zsír, valamint rostanyagok.

                 A kéregben található hatóanyagok: lapachol, lapachenole és kinonok. Vírusellenes és immunrendszert stimuláló hatását számos tanulmány igazolta. Candidiasisban és tumorokban is sikeresen alkalmazzák. Ma már a korszerű gyógynövény-terápia oszlopos tagjaként tartják számon világszerte. Az amerikai kontinensen – az előzőleg felsoroltak mellett – diabétesz, lupus, fekély, májbetegségek és allergia kezelésére alkalmazzák.

                Csíraölő (microbicid) hatása valószínűleg abból ered, hogy erőteljesen növeli a szövetek oxigénellátását, és ezzel számos baktérium, gomba, parazita és vírus pusztulását okozza.

                Klinikai kísérletekben legerőteljesebb antimikrobás hatás a gram pozitív baktériumok (staphylococcus, streptococcus Pneumoriae, Mycobacterium tuberculosis) és gram negatív baktériumok (Shigella), valamint gombák (Candida albicans) esetében bizonyított. Vírusölő hatást elsősorban Herpes simplex, Polyomyelitis és influenza vírus esetében észleltek. Erőteljes parazitaellenes hatást malária, dysenteria (Entamoeba histolytica), schistosomiasis és Trypanosoma esetében írtak le.

                 

                Astragalus / csüdfű gyökér

                Az astragalus egy Ázsiában honos növény. Kínai neve, huang qi, azt jelenti, „Sárga Vezér”, mivel gyökere, melynek a kínai gyógyászatban a legnagyobb jelentőséget tulajdonítják, sárga színű. Magyar neve: csüdfű-gyökér. Ezt a növényt hosszú távon lehet használni, mint immunerősítőt.

                 

                Macskakarom

                Dél-Amerikában közismert trópusi gyógynövény kivonat, már 2000 éve használják az ottani kultúrákban gyulladásos fertőzések kezelésére. Hatóanyagai az alkaloidok, melyek fokozzák a nyiroksejtek termelődését. Macskakarom – Uncaria tomentosa. A kérgét, gyökerét és levelét a dél-amerikai indiánok több mint 2000 éve használják gyógyításra. A növény hatóanyagait a modern tudomány nagyrészt azonosította, így a hatásmechanizmusok ismertek. A hatóanyagok egy része jelentős antioxidáns tulajdonsággal bír. Emellett különböző vizsgálatok igazolták a növény gyulladáscsökkentő és vírusölő hatását, mivel erőteljesen fokozza az immunrendszernek a „betolakodók” és kórokozók eltávolítására irányuló funkcióit. A macskakarom néhány alkotóeleméről az is kiderült, hogy vízhajtó, lázcsillapító, mások fokozzák a vegetatív idegrendszer paraszimpatikus funkcióját, vagyis segítenek az ellazulásban. Európában a macskakarom daganatmegelőző hatása révén került reflektorfénybe. A daganatos megbetegedések kiegészítő kezelésében úgyszintén jelentős sikereket értek el vele.

                 

                Teafaolaj

                Ez az anyag már üdvözölték, mint egy valóságos csodaszer, amikor minden betegség, magában nyílt sebek. A legtöbb teafaolaj koncentráljuk és desztilláljuk a maximális hatékonyságot, így csak egy kis mennyiség szükséges a hatások végbemenjen. Ez gyakran alkalmazzák az fekély, seb, a torokfájást (hogy egy kis pohár vizet, és adjunk hozzá néhány csepp olajat benne, majd gargalizáljon) és gyógyító herpesz sebek kitörése. Egyszerűen használja a szemcseppentővel, hogy jön az üveget, és hogy egyetlen csepp olaj a fertőzött terület. A kombinációs gyógyító illóolajok használni közvetlenül a sebek úgy gondolják, hogy meggyorsítsa a gyógyulás során a herpesz kitörését. Dolgok, mint a borsmenta olaj kombinálva levendula párosul egy kis része az olívaolaj lehet, amelyet közvetlenül a sebek. Ez egy teljesen természetes módja annak, hogy meggyorsítsa a gyógyulás fertőzött területeken.

                 

                További gyógynövények

                Kanadai aranygyökér
                Houttuynia cordata
                Ilex asprella
                Radix isatidis (Banlangen)
                Quercus persica L
                Teucrium polium,
                Ziziphora clinopoides,
                Salvia rhytidea

                 

                Vírusellenes teakeverék

                Keverjünk össze citromfüvet, kakukkfüvet, rozmaringot, orbáncfüvet és szurokfüvet. 20 perc után szűrjük le, napi fél liter fogyasztása már hatásos lehet a megelőzésben. Kitűnő gyógyír még a feketetea, a benne lévő flavonoidok vírusölők, csersava érzéstelenítő hatású.

                Cink-szulfát

                A cinkionok a vírus DNS-molekuláihoz kötődnek, és megakadályozzák osztódásukat. Egy 2%-os vizes cinkoldat jótékony hatású, ha a bizsergés érzetekor rögtön alkalmazzuk. A cinknek(Zn) az immunrendszer működése szempontjából egyedülálló szerepe van, így semmilyen más nyomelemmel nem helyettesíthető. Tudományosan bizonyított tény, hogy minél kevesebb a szervezetben a cink mennyisége, annál gyengébb az immunrendszer. Ennek egyik következménye a fertőzésekkel szembeni fogékonyság. A cink fokozza azoknak az elemeknek a képződését és aktivitását, melyek szerepet játszanak a szervezet védekező rendszerében.

                 

                Lizin aminósav 

                A herpesz vírus szaporodásához szükséges enzim szintéziséhez argininra van szükség. A lizin kompetitíve beépül az arginin helyre, gátolva ezzel a herpesz vírus szaporodását, és specifikus antivirális hatást fejt ki. Az ajkakon is megjelenő „lázhólyagokat” okozó herpesz vírus ellen rendkívül hatékony. Több vizsgálat igazolta, hogy megakadályozza a herpeszvírus szaporodását. Gondoskodjunk az elegendő lizinbevitelről a hólyagok megjelenésétől egészen a visszahúzódásukig, valamint akkor is, ha attól tartunk, hogy hamarosan kiújul a herpesz. Lizinben gazdag élelmiszer a bab, a burgonya, a hal, a tojás, a hús, a tej és a joghurt.

                Tartózkodjunk az argininban gazdag ételektől. A herpeszvírusnak szüksége van erre az esszenciális aminosavra a szaporodáshoz. Ha tehát igazán hatékonnyá akarjuk tenni a herpesz elleni óvintézkedéseket, kerüljük a csokoládé, a kóla, a sör, a borsó, az olajos magvak, a zselatin fogyasztását is.